
„Zseniális regény humorral és empátiával átitatva. A kedvenc könyve lesz.”
– Sue Leonard, Irish Examiner
A világ már a szexuális forradalom küszöbén áll, de Juliet Montague,
akinek évekkel ezelőtt eltűnt a férje, egy zárt zsidó közösségben él –
ahol csak a férfi válhat el a nőtől –, ezért ő most mindössze egy élő
özvegy, egy láthatatlan aguna. Juliet harmincadik születésnapján azonban
minden megváltozik. Egy gazdag fiatal
festőművész portrét készít róla, és a nőt végképp elönti a vágy, hogy
megvalósítsa önmagát, így belép az általa olyannyira imádott művészetek
világába. Az őt addig kordában tartó zsidó közösség rosszallása ellenére
teljesen megváltoztatja az életét, galériát nyit Londonban, hogy
kivételes képi látásmódja révén egy új világot teremtsen magának és
gyermekeinek.
A láthatatlan Julietből ragyogó, elismert nő válik,
aki a sikerek mellett megismeri az életre szóló szerelem csodáját,
minden örömét és búját is.

Kr.
u. 262. Az imperiumot káoszba taszította a trónért folytatott küzdelem.
Ephesust, Ázsia metropoliszát porig rombolta egy hatalmas földrengés. A
város polgárai félelemben élnek, ahogy a csőcselék átveszi az uralmat,
és vérgőzös őrjöngéssel áll bosszút az isteneken a csapásért, amit rájuk
mértek.
Ám északról még nagyobb veszély fenyegeti a birodalmat. A
barbár gót törzsek Ephesus felé hajóznak, hogy kifosszák a várost. Csak
Ballista, Róma harcosa ismeri a harcmodorukat, csak ő állíthatja meg
őket.
A gótok vérszomja és rombolásvágya határtalan, és Ballista
hamarosan halálos harcba bonyolódik az ellenséggel, aki arra esküdött
fel, hogy elpusztítsa őt és az imperiumot - bármi áron.

összes szolgáltatásával együtt
( pl. katalógushasználat, hosszabbítás)
már OKOSTELEFONNAL is elérhető!


A Beatles Norvég erdő című legendás dala Toruban felidézi az első szerelem emlékét, azt az időszakot, amikor beleszeret elvesztett barátja szerelmébe, Naokóba. Egyszeriben visszacsöppen a húsz évvel korábbi Tokióban töltött diákéveibe, abba az életbe, amelyet viharos barátságok, szeszélyes fellángolások és szakítások, alkalmi szeretkezések, érzelmi zűrzavarok, veszteségek és beteljesületlen vágyakozások tettek emlékezetessé. Újraéli a találkozást a szókimondó, öntörvényű lánnyal, Midorival is, aki a felnőtté válás határán arra késztette, hogy válasszon múlt és jövő között. Könnyednek tűnő, rafinált történetében Murakami megidézi az 1960-as évek diáklázadásainak hangulatát, a szabad szerelem, a nagy ivászatok, az élvezetek kamaszos, provokatív hajszolásának popzenés világát. Ám a felszín alatt leheletfinom érzékenységgel ír életről, halálról, és a felnőtté válás mélypontjai és magaslatai közt hányódó fiatalság sebezhetőségéről.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
||
![]() |